2 személyre
30 deka szűzpecsenye
só
bors
kis olaj
2 szál sárgarépa
1 (lila)hagyma
1 ek. cukor
só
bors
kevés őrölt kömény
A szűzpecsenyét sóztam, borsoztam és egy serpenyőben amiben kevés olajat forrósítottam, minden oldalán, 5-6 percig pirosra sütöttem.
A sütőt 80 fokra felmelegítettem és beleállítottam egy kis tepsit, amibe később az átsütött húst tettem.
1 és fél óráig sütöttem a húst a tepsiben, mindenféle lefedés, alufólia nélkül.
Közben a répát megpucoltam és srég szeletekre vágtam, a hagymát megpucoltam, majd hosszában félbevágtam és utána vékony cikkekre szeltem.
A serpenyőben amiben a húst megsütöttem, felhevítettem egy kevés olajat és a répát a hagymával együtt pirítottam, fűszereztem.
Megszórtam a cukorral. Karamellizáltam.
A húst másfél óra után kivettem a sütőből és felszeltem. A karamellizált répával együtt tálaltam, ízlés szerint fűszereztem.
Pár fontos tudnivaló:
A húsdarabokat mindig elő kell sütni egy forró serpenyőben. Így később benne marad a leve, szaftos lesz.
Később a sütőben nem szabad letakarni! Ha letakarjuk, vagy alufóliával betekerve sütjük, egy kondenzvíz képződik, ami felpuhítja a védő, ropogós külsejét.
Semmiféle folyadékot nem szabad mellé önteni, mivel az a 80 fokon nem fő el, ezáltal a hús egész idő alatt ebben a "pocsolyában" álldogálna és felpuhulna a az előzőleg megpirított külső kérge.
forrás

0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése