80 dkg csirkemell
20 dkg bacon szalonna
15 dkg reszelt sajt
só
bors
petrezselyem ízlés szerint
4 evőkanál tejföl
3 evőkanál liszt
2 tojás
3 evőkanál tejfölt, a tojásokkal, liszttel, a sóval, a borssal a petrezselyemmel, 10 dkg reszelt sajttal masszává keverjük. A húst apróra kockázzuk és a sajtos-tejfölös masszához adjuk.
Az őzgerincformát kivajazzuk, megszórjuk zsemlemorzsával és kibéleljük szalonnával úgy, hogy a szélei kilógjanak a formából. A húsos masszát kanalazzuk a formába és hajtsuk rá a lelógó szalonnát. Hosszában a tetejére is tegyünk szalonnacsíkokat, kenjük meg a maradék egy evőkanál tejföllel, majd szórjuk meg a maradék 5 dkg reszelt sajttal.
Előmelegített sütőben, 170 fokon, kb. 40 perc alatt süssük készre. Én ekkor kifordítottam a formából egy tepsire és addig pirítottam míg a szalonna nem kapott egy kis színt (200 fok, kb 25 perc + pirítás).
Pástétomformában készítettem, fontos, hogy csak olyan vastagságú legyen a töltelék, amire rá lehet hajtani a szalonnát.
Variációk:
Ez egy alapkaja, amit mindenki izlése szerint "továbbfejleszthet". Sok minden mást is lehet belepakolni. Én pl. úgy csinálom, hogy a szalonnacsikokra pucéran (tehát nem mártással) rápakolom a nagyobb darabokban hagyott csibe- vagy pulykamellet, ide-oda, hézagosan. A hézagokba teszek csibemájat. Sőt füstölt szárazkolbászdarabkákat is. Aztán megint melldarabokat.
A szószt (tejföl-sajt-tojás) a végén csurgatom bele, amolyan hézagkitöltőnek. Ezáltal még izgalmasabb, mozaikosabb lesz a fölszeletelt husi látványa.
De lehet más hozzávalót is beletenni. Pl előre kicsit megfőzött és kinyomkodott brokkolit. Vagy gombát. Cukorborsót, kukoricát.
A fűszerezéssel is rengeteget lehet variálni: bazsalikom, kakukkfű, oregánó /persze nem mind egyszerre :))/, friss petrezselyemmel, vagy csipősre csilivel. Ezernyi változat! És akkor még nem beszéltem a sokféle sajtról, mint variációs lehetőségről.
Előfordulhat, hogy a hozzávalók némelyike több levet enged, mint kéne. Ettől nem kell megijedni. Mielőbb kiboritjuk az őzgerincből, óvatosan kicsurgatjuk belőle a levet.
Ezután mindenképpen toljuk vissza a sütőbe egy sütőlapon, hogy a szalonna is szépen rápiruljon a tetejére.
Célszerű a felhasználás előtti napon elkészíteni, hűtőbe tenni és aztán hidegen szelni, úgy lesz gyönyörű.
Köretként (a hozzávalóktól és a fűszerektől függően) krumplipüre, vagy zöldsaláta, vagy majonézes saláta, de akár gyümölcs is adható.
forrás

0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése